Magyarország Kormánya
EredményekÁllatvédelmi Kánikula Programot indítottunk
Élő Környezetért Felelős Minisztérium

Állatvédelmi Kánikula Programot indítottunk

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elindította az állatvédelmi Kánikula Programot, hogy az extrém hőségben gyors segítséget kaphassanak az állatmenhelyek, az állatvédő szervezetek és az ebrendészeti telepek. Vízhiány, vízszállítási nehézség, hűtési probléma vagy tartós áramkimaradás esetén közvetlen segítséget lehet kérni, hogy az állatok ellátása és biztonsága a legnehezebb körülmények között se kerüljön veszélybe.

Indokolt esetben a Védelmi Igazgatási Hivatal bevonásával ivó- vagy használati víz szállítására, illetve a működéshez és hűtéshez szükséges ideiglenes áramellátás biztosítására is megoldást keresünk. Emellett az arra jogosult szervezetek 120 ezer forint értékű Kánikula csomagra is pályázhatnak a rendelkezésre álló készlet erejéig.A csomag 100 százalékos, vissza nem térítendő természetbeni támogatás, amelyhez nem kell önrészt biztosítani. Pályázhatnak többek között az állatmenhelyet vagy tartós befogadói hálózatot működtető civil szervezetek, valamint az ebrendészeti telepek fenntartói és üzemeltetői.
© 2026