Magyarország Kormánya
EredményekElkezdtük a magyar oktatási rendszert megújítását
Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium

Elkezdtük a magyar oktatási rendszert megújítását

A kormány megkezdte a magyar közoktatás átfogó megújítását. Nem egyetlen intézkedéssel akarjuk átalakítani az évek alatt kialakult rendszert, hanem egymásra épülő változtatásokkal. Nagyobb szakmai szabadságot adunk az iskoláknak, több beleszólást kapnak a pedagógusok és korszerűbbé tesszük azt, amit és ahogyan a gyerekek tanulnak.

Ennek első lépései már megtörténtek. Megkezdtük a Klebelsberg Központ átalakítását, több döntés visszakerül az iskolákhoz és megerősítettük az intézményvezetők szakmai önállóságát is. A tantestületek ismét nagyobb szerepet kapnak a személyi döntésekben, helyreállítottuk a pedagógusok sztrájkjogát, az üres vezetői pozíciókat pedig nyílt pályázatokon, szakmai alapon töltjük be.Közben elkezdődött az oktatás tartalmi megújítása is. Pedagógusok és szakmai szervezetek bevonásával dolgozunk az új Nemzeti Alaptanterven, amelyben nagyobb hangsúlyt kapnak a 21. századi készségek és a gyermekközpontú oktatás. Lebontottuk a korábbi tankönyvellátási monopóliumot is, és pályázatot írtunk ki új tananyagok és tankönyvek bevonására.Több mint 31 ezer tanárt kérdeztünk meg a Nemzeti Pedagógus Kar működéséről és az oktatás átalakításának következő lépéseit is szakmai egyeztetésekre alapozzuk. A cél egy olyan iskolarendszer, amelyben a tanároknak több ideje és szabadsága van tanítani, a gyermekek pedig korszerűbb tudást és valódi lehetőségeket kapnak.
© 2026