Magyarország Kormánya
EredményekLehetővé tettük a Honvédségtől eltávolított katonák visszaszerelését
Honvédelmi Minisztérium

Lehetővé tettük a Honvédségtől eltávolított katonák visszaszerelését

A kormány lehetővé tette, hogy a Magyar Honvédségtől az elmúlt években eltávolított katonák ismét szolgálatba állhassanak. A döntés azok előtt is megnyitja a visszatérés lehetőségét, akik a 2023-ban megkezdett úgynevezett fiatalítás során vesztették el szolgálati jogviszonyukat.

A 2023-as átalakítás során nagy számban küldtek el 45 év feletti, legalább 25 éves szolgálati tapasztalattal rendelkező katonákat. Közöttük sok olyan tiszt és altiszt volt, aki évtizedek alatt megszerzett szakmai tudással, vezetői tapasztalattal és különleges katonai ismeretekkel rendelkezett. Egy létszámhiánnyal küzdő honvédségben ezt a tudást nem lehet egyszerűen pótolni.Rendeztük azoknak a katonáknak a helyzetét is, akik a koronavírus-járvány idején előírt oltás megtagadása miatt kerültek ki a Honvédségből és később sem kaptak lehetőséget a visszatérésre. A korábbi döntések helyett az egyéni alkalmasságot, a szakmai felkészültséget és a Honvédség tényleges személyi igényeit vesszük alapul.A visszaszerelés során annak, aki ismét szolgálni szeretne, meg kell felelnie a katonai szolgálat szakmai és egészségügyi alkalmassági feltételeinek. A lehetőséget azonban nem vesszük el egy korábbi politikai döntés miatt. A Honvédség megújításához fiatal katonákra és tapasztalt szakemberekre egyaránt szükség van. A célunk egy erős és jól működő magyar haderő, ami megbecsüli azokat is, akik évtizedeket töltöttek Magyarország szolgálatában.
© 2026