Magyarország Kormánya
EredményekMegszüntettük a csúcsminisztériumokat
Miniszterelnökség

Megszüntettük a csúcsminisztériumokat

A kormány felszámolta a korábbi csúcsminisztériumi rendszert, és világos, szakmai felelősségre épülő kormányzati struktúrát alakított ki. Az új kormányzati struktúrában 16 minisztérium felel az egyes területek irányításáért, egyértelmű feladat- és felelősségi körökkel.

Az előző rendszerben egymástól távoli, sokszor önmagukban is hatalmas területeket zsúfoltak egy-egy minisztériumba. Ennek következtében olyan alapvető ügyek, mint az egészségügy, az oktatás vagy a szociálpolitika önálló miniszteri képviselet nélkül maradtak, miközben a felelősségi viszonyok is egyre nehezebben voltak átláthatók. Ezzel a gyakorlattal szakítottunk.Az új kormányban önálló minisztérium felel az egészségügyért, az oktatási és gyermekügyekért, a szociális és családügyekért, az élő környezetért, valamint a tudományért és technológiáért is, a kulturális tárca feladatai pedig a társadalmi kapcsolatok koordinálásával egészültek ki. Így minden kiemelt szakpolitikai területhez megfelelő szakmai vezetés, intézményi kapacitás és világosan számonkérhető felelősség tartozik.A változás nem csak új minisztériumi névtáblákat jelent. Az egészségügyi, az oktatási és gyermekügyi, a pénzügyi, valamint az igazságügyi miniszter kiemelt szerepet kapott a kormányzati döntéshozatalban és vétójoggal is rendelkezik a saját területét alapvetően érintő döntéseknél.A cél egy hatékony és számonkérhető kormányzás kialakítása. Minden fontos ügynek legyen gazdája, minden döntésnek legyen felelőse és egyetlen kulcsfontosságú közszolgáltatás se vesszen el egy túlméretezett minisztérium szervezeti útvesztőjében.
© 2026