Magyarország Kormánya
EredményekNyilvános pályázaton választjuk ki a tankerületek vezetőit
Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium

Nyilvános pályázaton választjuk ki a tankerületek vezetőit

A kormány nyílt pályázatot hirdet mind a 60 tankerületi igazgatói posztra. A tankerületek mintegy 2130 köznevelési intézmény fenntartásáért felelnek, ezért nem mindegy, hogy kik és milyen szakmai tudás vagy elképzelés alapján irányítják őket.

Az új rendszerben nem határozatlan időre és nem zárt folyamatban lesznek kiválasztva a vezetők. A tankerületi igazgatók öt évre kapnak megbízást, a pályázatok elbírálásánál pedig a szakmai program, a vezetői elképzelések és a korábbi eredmények számítanak.A kiválasztásba a helyi polgármesterek is bevonásra kerülnek, hiszen a tankerületek döntései közvetlenül érintik az adott települések iskoláit, pedagógusait, diákjait és családjait. A vezetők ezáltal ismerni és érteni fogják a helyi oktatási igényeket is. A tankerületi rendszer átalakításának ez az egyik alapvető eleme.Nagyobb szakmai önállóságot kapnak az iskolák, a tankerületek feladata pedig egyre inkább a támogatásra és a működés feltételeinek biztosítására helyeződik. Ehhez olyan vezetőkre van szükség, akik szakmai teljesítményükkel nyerik el a megbízatásukat és öt év elteltével az eredményeikkel is el tudnak számolni.
© 2026