Magyarország Kormánya
EredményekTakarékoskodunk az állami cégeknél
Pénzügyminisztérium

Takarékoskodunk az állami cégeknél

A kormány csökkentette az állami vállalatok igazgatóságainak és felügyelőbizottságainak létszámát, valamint mérsékelte a testületi tagok javadalmazását. A cél, hogy az állami cégek vezetése szakmai felelősséggel járó feladat legyen, amit a lehető leghatékonyabban és legtakarékosabban kell ellátni.

Az előző rendszerben számos állami vállalat vezető testülete indokolatlanul nagy létszámmal működött. Igazgatósági és felügyelőbizottsági helyekhez sok esetben nem az adott területen szerzett szakmai tapasztalat, hanem politikai kapcsolat biztosított belépőt, ráadásul ugyanaz a személy egyszerre több állami cégnél is betölthetett fizetett tisztséget. Ez növelte a működési költségeket, miközben nem feltétlenül javította a vállalatok irányításának minőségét.Ezzel a gyakorlattal szakítottunk. Az állami cégek vezető testületeinek létszámát főszabály szerint a szükséges minimumra csökkentjük. A kisebb vállalatoknál legfeljebb háromtagú igazgatóság és háromtagú felügyelőbizottság működhet. Az összetettebb technológiával, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal vagy különösen bonyolult működéssel rendelkező társaságok esetében legfeljebb öttagú igazgatóság és hattagú felügyelőbizottság alakítható.A testületi tagok díjazását is mérsékeltük, a miniszterek és államtitkárok pedig az állami cégek felügyelőbizottságaiban végzett munkájukért nem kaphatnak külön juttatást. Így nem fordulhat elő, hogy valaki közfeladata mellé újabb és újabb állami tisztségekből halmozzon fel további jövedelmeket. Az állami vállalatoknak takarékosan kell gazdálkodniuk a közvagyonnal – és ezt a saját vezetésük költségeinél is érvényesíteni kell.
© 2026